Már több. mint 1,5 hónapja otthon vagyunk, és igyekszünk helytállni a távoktatás/távmunka fronton, miközben folyton azzal találkozunk, ki milyen új dolgot kezdett el, tanult meg, csinált...
Ez teljesen érthetően lehet SOK számunkra, és teljes mértékben rendben van, ha nem érezzük magunkat szuper hatékonynak a feladataink elvégzésében, és még egy ilyen új hobbit sem sajátítottunk el! DE, miért is érezzük ettől rosszul magunkat? Alapvető emberi jellemzőnk, hogy a nehéz helyzeteken megpróbálunk úrrá lenni, visszaszerezni a kontrollt, és ezt sokszor akkor éljük meg, ha sikeresnek érezzük magunkat, ha véghez vittünk valamit. Azonban a kontroll visszaszerzését nem csak ezáltal érhetjük el! Sőt! Most végre van időnk az örökös hétköznapi hajtásból kissé kiszakadni, és lelassulni, időt hagyva magunknak a helyzethez való alkalmazkodásra, és saját szokásaink megteremtése által visszaszereznünk az irányítást (Időbeosztás Kisokos). Ez nem azt jelenti, hogy bármi probléma lenne azzal, ha valaki a "rendes" működése szerint nagyon aktívan és produktívan tölti ezt az időszakot, van, akinek ez segít a helyzettel való megküzdésben. Fontos, tisztában lenni azzal, hogy bár ugyanazt a helyzetet éljük meg, ahogy megküzdünk, boldogulunk vele egyéni!
Éppen ezért, meg kell tudnunk engedni magunknak, hogy ne legyünk "tökéletesek", hogy ne csináljunk meg mindent időre, és elkövessünk néhány hibát! Egy teljesen új szituációval szembesültünk pár hónapja, amellyel való megküzdéshez nem volt "forgatókönyvünk". Egy fontos üzenet ehhez kapcsolódóan: "Nyugi!! Teljesen rendben van, ha úgy érezzük nem vagyunk rendben, nincs minden rendben!("It is okay, not to be okay"). Ez nem azt jelenti, hogy bele kell süppednünk ebbe az érzésbe, ettől még igenis kell haladnunk a feladatainkkal, azonban fontos fejben tartanunk, hogy legyünk magunkkal türelmesek, engedjük meg magunknak, hogy ne legyünk olyan produktívak, mint, amit elvárnánk! Ha pedig bármikor úgy éreznénk elhatalmasodik rajtunk ez az érzés, és már nem csak arról van szó, hogy nincsenek összhangban az elvárásaink, és a kívülről és belülről érkező nyomás a szuper hatékony működésre, kérjünk segítséget! Ez történhet akár a családtagjainknak, barátainknak felé való fordulással, akár szakembertől való segítség kéréssel (jelenlegi helyzetben ingyenes pszichológiai segítőbeszélgetést nyújtanak szakemberek).
Vigyázzunk magunkra és igyekezzünk mérsékelni az önmagunk felé támasztott elvárásokat!
FORRÁS:
Comments